koinonia
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     
koinónia napló


 
2007. október 21. Megtartottuk hetedik bemerítésünket: Sándor Zsuzsa és Német Sándor vallotta meg hitét és csatlakozott gyülekezetünkhöz. 

2007. október 7. Mátrix evangélizációt tartottunk a Tudomány és Technika Házban.

2007. október. Egyre több missziós programunk indult el, így kibéreltünk egy lakást, ahol a hét minden napján történik valamiféle elfoglaltság. Erről részletesebben a programjainknál lehet olvasni.

 

2007. szeptemberétől partnergyülekezetünk lett a győri Hajnalcsillag Baptista Gyülekezet. Minden hónapban két hétvégén látogatjuk meg őket, bibliaiskolát, vezetői tréningeket, evangélizációkat, ifialkalmakat tartunk a gyülekezetükben, ők pedig anyagilag támogatnak bennünket. Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy szolgáljunk mások felé, s új barátságokra tegyünk szert.

 

2007. augusztus 2-5. Együtt sátoroztunk az erdélyi fiatalokkal. Nagyszerű alkalom volt!

 

2007. július 22. Elmentünk paintball-csatát vívni a szirmai gyülekezettel, ahová elhívtuk Zsuzsa tinédzser fiát is. Másnap eljött a gyülekezetbe, és az istentiszteleten meg is tért. Dicsőség Istennek! És persze már tervezzük a paintball-missziónkat is.

 

2007. július 15. Elbúcsúztunk angol misszionáriusonktól, Davidtől, aki gyülekezetünk alapítása óta velünk van. Véglegesen hazaköltözött Angliába.

 

2007. július 8. Úrvacsorás szombat, David utolsó úrvacsorája köztünk. A frissített címjegyzékünk szerint több mint 60 fő a gyülekezetünket látogató emberek száma.

 

2007. május 26. A hatodik bemerítési ünnepünk Szirmán. Smizsánkszki Tibor és Barna Oszkár csatlakozott gyülekezetünkhöz. A bemerítés egyben gyülekezetünk második születésnapja is volt. Az istentiszteleten Szűcs Sándor prédikált.

 

2007. májusa – elindult a tűcsere-program a Szeretetszolgálattal. Gyakorlatilag csak a mieink csinálják a munkát.

 

Istentiszteleti átlaglétszámunk már a 40 fő körül mozog, és szinte minden istentiszteleten vannak újak! Ezt a reggeli imádságoknak tudjuk be.

 

2007. április utolsó hétvégéjén Kaposváron vendégeskedtünk, az ottani baptista gyülekezetben.

 

2007. április 7-én, húsvét szombatján egész napos evangélizációt tarthattunk a CORA Áruházban. Volt ott pantomim, Pancsinello, Vészbejárat és Second Chance.

 

2007. március 25. Szirma. Az ötödik bemerítkezés, amelyen Papp Ildikó és Sólyom Sándor keresztségét ünnepeltük. Az evangélizációt Nagy Attila tartotta az Ámen Gyülekezetből.

 

2007. március elejétől elkezdtük a mindennapos (!) közbenjáró imaszolgálatot a Fadoban. Reggel 6-8 között imádkozunk együtt.

 

2007. februárjának utolsó hétvégéjén a Kaposvári Baptista Gyülekezet egy csoportja volt vendégünk, akikkel együtt evangélizáltunk. Különlegessége volt az alkalomnak, hogy az egyik kaposvári fiatal itt tért meg nálunk J

 

2006. december 17-én megtartottuk karácsonyi evangélizációnkat, amelyen az evangéliumot a Grincs hirdette.

 

2006. november 10-12 között házaspáros hétvégét szerveztünk Aggtelekre – amin nyolcan vettünk részt.

 

2006. szeptember 9-én két autónyian ellátogattunk Temesvárra, ahol a többiek is megbarátkoztak Lantos Endre barátommal, és együtt részt vettünk Reinhard Bonnke evangélizációs konferenciáján. Meg persze csináltunk néhány szuper fotót is.

 

2006. augusztus 11-13-án gyülekezetünk Aggtelekre ment kirándulni. A hétvége egyik célja a bibliatanulmányozás volt, amelyen János első levelével foglalkoztunk.

 

2006. április 22. Gyülekezetünket az országos missziós közgyűlésen Szigetszentmiklóson felvették a Magyarországi Baptista Egyház gyülekezetei közé

 

2006. április 16-án húsvéti evangélizációt tartottunk. Ez volt az az alkalom, amelyen Gyöngyi prédikál nekünk a gyülis prospektus fotója szerint.

 

2006. március 19. Megtartottuk a negyedik bemerítésünket (Vámos Gyöngyi Tünde) a Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezetben, Diósgyőrben. Vendégprédikátorunk Sebján-Farkas Zsolt volt.

 

2006. február 26. A kaposvári gyülekezet fiataljai voltak vendégeink, a havi evangélizációt is ők vezették.

 

2006. februárjának első hetében egész hetes hitmélyítő sorozatot tartottunk, amelyen a keresztény identitás volt a témánk. Ezen a héten megtartottuk első gyülekezeti imaéjszakánkat is.

 

2006. január 26-án a Vészbejárat rapcsapattal tartottuk meg havi evangélizációs napunkat, amelyhez csatlakoztak a Jesus Army-val kiegészült Ámenes fiatalok is.

 

A 2006-os évet tizenöt-húsz fő körüli átlag istentiszteleti létszámmal kezdtük el.

 

2005. december 25-én karácsonyi evangélizációt tartottunk.

 

2005. december 3. Harmadik bemerítés (Guzsalné Kovács Linda és Szabó Szilvia Katalin) a Szirmai Baptista Gyülekezetben. Igét hirdetni Békési Sándort hívtuk meg.

 

2005. július 23. Második bemerítés (Káli Ilona Etelka, Guzsal Dávid, Viskolcz Gábor és Zsebeházi Ferenc) a Soltész utcai imaházban. Szűcs Sándor evangélizált az istentiszteleten.

 

2005. július 17-én a vasárnapi istentiszteleteket átköltöztettük a Fadoból a Tudomány és Technika Házába, mert kinőttük a garázst.

 

2005. július második hetében evangélizációs hetet tartottunk az Avasi Gimnázium ebédlőjében. Vendégünk volt többek között az martintelepi Roma Gyülekezet és Országh Gyuri az Olajfák Gyülekezetből. Visáék átestek az első pantomimes előadásukon, és tartottunk Mátrix-evangélizációt is.

 

2005. május 22. Domaházán hivatalosan is megalakítottuk a KOINÓNIA Baptista Gyülekezetet, hat taggal.

 

2005. április 23. Az első bemerítésünk (Csurja Mónika) az avasi Jezsuita Gimnáziumban. Ez egyben az avasi misszió hivatalos leválása a Diósgyőri Gyülekezettől. Kardos Károly, a diósgyőri pásztor prédikált, és Saca pásztor merített be (mint mindig, úgyhogy ezt nem is ismétlem a továbbiakban).

 

     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.